AA
DUNAFERR közleménye: ál-Habsburg után újabb álképviselők tűntek fel

DUNAFERR közleménye: ál-Habsburg után újabb álképviselők tűntek fel

2022. november. 21

Tavaly széleskörben járta be a sajtót a hír, hogy egy ál-Habsburg-ot küldtek a DUNAFERR-t folyamatosan támadó körök, akik jogtalan döntésekkel, hamisított meghatalmazással, fizikai erőszakkal, zsoldos csapattal is megpróbáltak gyárat foglalni. Most ismét szabálytalan közgyűléssel, alaptalan nyilatkozatokkal tesznek próbát a cégfoglalásra...

Reméljük a Ciprusi bíróság ezen utolsó akció láttán végre rendet tesz a STEELHOLD Limited  tulajdonosai között, és elrendeli a szabályos közgyűlés megtartását. Addig is az előző igazgatóság által kinevezett, illetve a jóváhagyásával létrehozott  jelenlegi menedzsment, tehát a legális munkahelyi vezetés irányítja a napi működést, mint ahogy így zajlott ez a privatizáció óta mindig, minden korábbi évben is a DUNAFERR-nél.

Ennek a szervezetnek az élén áll Tankhilevich Evgeny mint legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes, akit az Igazgatóság 2012-ben alkalmazott ebben a beosztásban, és aki az Igazgatóság által korábban jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a DUNAFERR legmagasabb vezető beosztású munkavállalója azóta is.  

Nem ez a vezetés illegitim tehát, hanem az a törekvés, amivel a tavalyi érdekcsoport most újra próbálkozik, még ha  most részben új emberekkel is teszi.

Bencze Bálint, a HUNGARO INVEST Kft. jogásza, aki sorra bukja a pereket a DUNAFERR-el szemben. Annak a HUNGARO INVEST- nek  a jogásza, amely céget az ismét feltűnt Lukács Péter, korábbi  műszaki vezérigazgató-helyettes regnálása alatt a több milliárd forint indokolatlan kifizetésben részesítette a DUNAFERR korábbi vezetése. Ezen ügyek miatt már  gyanúsítottjai is vannak  a Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott büntető eljárásnak. Molnár László, akinek vezetésével az előző évek sajtóban zajló lejárató kampányai közel 8 milliárd forint kárt okozott a társaságnak. Itt és így tűntek el a pénzek a DUNAFERR-ből, melyek egy része is elegendő lenne most a fellendüléshez.

A jelenlegi vezetés próbálja ezeket pénzeket is visszaszerezni. Ez a DUNAFERR alapvető érdeke, és nem az, hogy megbízhatatlanság miatt elbocsájtott korábbi dolgozók, perbeli ellenfelek vegyék át a vezetést a vállalatnál jogtalanul. Ezt továbbra sem engedheti meg a felelős menedzsment, és nem is fogja megengedni.